KONCERTEK

Harmónia Jazz Műhely - BJC -  Szőke Nikoletta

Szőke Nikoletta

2019. május 4. szombat

 

Harmónia Jazzműhely
Budapest Jazz Club


Magyarul

A 2005-ös Montreux Nemzetközi Jazz Fesztiválon a 30 év alatti énekesek világvetélkedőjén első díjat kapott a magyar énekesnő SZŐKE NIKOLETTA, aki a közönségdíjat is elnyerte. Niki egyike azon ritka művésznőknek, akit nem csak a közönség, de a szakma is ajnároz. Kétségkívül ő a legnagyobb új énekes tehetség ebben az országban. New Yorkban, Berlinben, Londonban és Koppenhágában is koncertezett hatalmas sikerrel, az utóbbi esetben a dán TV is leadta a koncertet. De még nagyobb diadalt aratott Japánban, ahol már az ötödik albuma kel el többezres példányszámban.  Budapesten Bobby McFerrinnel duettezett. A dobos kivételével, ugyanazokkal a zenészekkel lép fel nálunk is, mint akikkel meghódította Japánt. A zongorista hangszerének új csillaga, a kirobbanóan tehetséges FARKAS ZSOLT. Bőgőn Niki férje, BARCZA HORVÁTH JÓZSEF, kiváló bőgősöktől hemzsegő hazánknak is egyik legjobbja játszik. Könnyeden és melodikusan kezeli hangszerét, kíséretben és szólistaként egyaránt lenyűgöző. Dobon  BALOGH LÁSZLÓ mutatja be számottevő tudását.

VENDÉGEK: a Negyedik Országos Jazz Zenei verseny két ének korcsoportjának győztese:
BÓNA ALEX LÁSZLÓ és KACSENYÁK GÁBOR

 

Szőke Niki szerepléséhez:

 

 

 

in English

Songstress NIKI SZŐKE is the brightest singing star on the Hungarian jazz scene. She is one of the very few who is not only adored by the audience but by her rivals too. In view of that it’s not surprising that in 2005 she walked away with the first prize and the audience prize from the vocalists’ world competition at the 2005 Montreux International Jazz Festival. She brought the house down in New York, London and especially in Japan where already her fifth album is selling by the thousands! In 2010 she performed with Bobby McFerrin in Budapest. She’ll be accompanied on the piano by the new star of the keyboard, ZSOLT FARKAS. On bass we’ll have Niki’s husband, JÓZSEF HORVÁTH BARCZA  one of the best and most interesting players in this country which is teeming anyway with virtuoso bassists. Invaluable support will be given on the drums by BALOGH LÁSZLÓ one of the top exponents of his instrument in Hungary

GUEST ARTISTS: The two winners in their own age group  of the National Jazz Competition:
ALEX LÁSZLÓ BÓNA and GÁBOR KACSENYÁK

 


 

 

További koncertek >>