KONCERTEK

Harmónia Jazz Műhely - BJC - Szakcsi Trio

Szakcsi Trió

2018. szeptember 7. péntek

 

Harmónia Jazzműhely
Budapest Jazz Club


Magyarul Nem fogjuk megsérteni közönségünket azzal, hogy elmondjuk, ki is a magyar jazzélet kiválósága, a Kossuth- és Liszt Ferenc-díjas zongorista SZAKCSI LAKATOS BÉLA. Aki hozzánk jár, az tudja, aki pedig most jön először, az szerencséjére megtudja. Azért annyit elmondhatunk, hogy Chris Potterrel készült élő albumának brit recenziójában 2013-ban egyebek közt ez olvasható: Szakcsi Lakatos Béla a magyar jazz kulcsfigurája és játéka Bartók Béla perkusszív disszonanciájában és az általa mélységben tanulmányozott roma népzene leplezetlen érzelmességében gyökerezik Szólói dörögnek és áttörnek Cecil Taylor birodalmába, majd díszes futamokba torkollnak, nem csekély mccoytyneri érzéssel. Ez mind fellelhető a nyitószám bevezetőjében. De fantasztikusan szvingel és kíséretben tévedhetetlen, furán egyéni és ritmikus.
A magyar jazzvilág másik élő legendája, az Erkel-díjas dobos, KŐSZEGI IMRE tavalyelőtt Szakcsival és a néhai  Babos Gyulával egyesítve erejét, hatalmas sikerrel idézte fel és korszerűsítette a néhai nagymúltú Rákfogó hangzását, és ebben a trióban is ő Szakcsi partnere, egyébként az új dobos generáció nagy tanítómestere.
Ebben az all-star trióban a bőgős ORBÁN GYÖRGY az egyik legfrissebb és legeredetibb hang ezen a nehéz hangszeren, ebben a kis országban, amely szinte hemzseg a virtuóz bőgősöktől. Szakcsi Lakatos Béla New Gypsy Jazz formációjában figyelt fel először rá a szélesebb közönség.

in English Pianist, BÉLA SZAKCSI LAKATOS immediately caught the attention of the British critics when he played with Arnie Somogyi’s ten-piece band, Improvokation both at the Cheltenham Jazz Festival and at Ronnie Scott’s. Alyn Shipton in The Times wrote of “the brilliantly eccentric pianism of Bela Szakcsi Lakatos”, while John Fordham of The Guardian simply stated that “pianist Bela Szakcsi Lakatos is wonderful”. In November 2007 he and his augmented group represented Hungary at the London Jazz Festival. His frenetically successful concert was broadcast live by Radio 3. His recent live album with Chris Potter earned further plaudits from the British critics. GYÖRGY ORBÁN is one of the most  original young bassists in Hungary, a country teaming with virtuosos on his instrument. He first caught public attention as a  member of the legendary Szakcsi New Gypsy Jazz outfit. IMRE KŐSZEGI is, without a doubt, the doyen of Hungarian drummers. Like Szakcsi, he is a living legend of the Great Generation of jazzers in this country.

 

További koncertek >>