KONCERTEK

Harmónia Jazz Műhely - BJC -  Oláh Krisztián Trió

Oláh Krisztián Trió

2018. december 15. szombat

 

Harmónia Jazzműhely
Budapest Jazz Club

Magyarul A zongorista OLÁH KRISZTIÁN 17 éves korában elnyerte a Marosvásárhelyi Nemzetközi Jazz Verseny szólista díját, illetve nagy sikerrel szerepelt az elkövetkezendő években számos európai versenyen Angliában, Litvániában és Hollandiában. Már mindössze 20 évesen a 2015-ös Montreux Jazz Fesztivál szóló zongora versenyének harmadik helyezettje lett, majd ezt követően egy két hetes akadémiai program keretén belül olyan nevekkel koncertezett együtt, mint Al Jarreau, Kurt Rosenwinkel, Nils-Petter Molvaer vagy Joe Sanders. Ugyanebben az évben a Junior Prima Primissima Díj, Creative Art Díj és Gramofon Magyar Jazz Díj nyertese. 2016-ban az év fiatal jazz zenészének választotta a Magyar Jazz Szövetség. 2017-ben elnyerte egerben a Szepesi György-díjat, illetve az Orszáczky-díjat, amit a Magyar Zeneszerzők Egyesülete adományozott neki.
Triójában partnerei, ORBÁN GYÖRGY  nagybőgőn és SEREI DÁNIEL dobon, az ország legkeresettebb jazz-muzsikusai közé tartoznak. Tökéletes partnerek a spontán kollektív improvizációhoz vagy Krisztián egyedi szerzeményinek kreatív megformálásához.

in English The amazingly talented young pianist, KRISZTIÁN OLÁH was only 17 when he won the solo piano competition at the Tirgu Mures International Jazz Festival in Romania. During the following years he piled success upon success at similar competitions in the UK, Latvia and Holland. He was still only 20 when he came third at the prestigious Montreux Jazz Festival. Within the next two years he won five different awards.
His partners in the trio are among the most in-demand musicians in the country: GYÖRGY ORBÁN on bass and DANIEL SEREI on drums.

További koncertek >>